Oldalak

2016. május 10., kedd

Az angol nyelv két halála

Régen, a már elfeledett múltban az angol nyelvnek is pont úgy volt ragozása, mint más nyelveknek. Azonban (folytatva az előző bejegyzésem adta témát) a Hódító Vilmossal beáramló emberek annyira nem tudtak angolul, hiszen honnan is tudtak volna, hogy azok csak így, ilyen szinten tanulták meg a nyelvet. Mintha magyarul valaki csak így beszélne: "Tud én segít te?" Aztán hogy sokan beszélték csak ennyire, így végül ez lett az általános, és már mindenki így beszélte.
Az angol nyelv második halálát napjainkban éljük meg. A világban mindenhol első- vagy második nyelv lett, olyan sokféle nép beszéli az angolt, és mindenki másképpen, hogy ez már-már bábeli zűrzavar kezd lenni. Itt Londonban ez jól látható. Egyik is angolul mondja, másik is, de mégsem értik egymást. A legtöbb ember angol szókincse 100-200 szónál nem több, ismernek egyféle múltidőt, na meg egy jövőidőt, és az már "perfekt" ha valaki használja a helyén tudja használni a folyamatos jelent. Ennyiből meg lehet élni, a földijeivel meg mindenki a saját nyelvén beszélget, miért beszélne például egy román a másik románnal angolul? Teljesen normális, hisz a saját nyelvükön pontosabban, árnyaltabban és érthetőbben meg tudják beszélni. Ettől a sokféleképpen beszélt angoltól a kimondott szavak is teljes káoszt mutatnak, és mivel itt manapság már brit van a legkevesebb, a betelepülők közül meg nagyon kevesen beszélik tökéletesen a nyelvet, így pár év múlva a hétköznapi életben a helyes kiejtés is a londoni ködben le fog veszni.