Oldalak

2017. január 29., vasárnap

Négercsók

Kultikus desszertünk, szerintem ott van a boltokban árult édességek között a top3-ban, mert ugye a Túró Rudi a number one, ez egyértelmű, és a második és harmadik helyen a Négercsók és a Sportszelet osztozik. Múltkorjában az egyik magyar boltban vásároltam, és belém bújt a kisördög. Megkérdeztem az eladó lányt, hogy itt van minden, de miért nem árulnak Négercsókot? Döbbent arccal és elkerekedett szemmel nézett rám és mondta: Azt itt nem lehet. Majd megérezve kérdésemben az iróniát, elvigyorodott, neki is tetszett a poén, mert ugye mindig a legéletszerűbb poénok a legjobbak.

Errefelé (azt hiszem tulajdonképpen egész Nyugat-Európában) már betegesen túlzó a másság elfogadása, mitöbb előnyben részesítése. Az a szó hogy „néger” szitokszó, és nem szabad kimondani vagy leírni, egy fekete embert nem rúghatsz ki, mert szalad a bíróságra, és egészen biztosan megnyeri a pert, mert azt mondja hogy azért rúgtad ki mert fekete, visszahelyezik állásába, munkát kell neki adnod, és még kártérítés jár neki a meghurcoltatásért, meg a kiesett munkaidejéért. És ezt a pert akkor is megnyeri, ha történetesen csak feketéket alkalmazol, és mind tanúként állítja hogy ő lusta, és a munkája nem ér semmit. Ez a másság előnyben részesítése már beteges. Minap az egyik pincérlány jött délután dolgozni, diétás napokat tartott, és ahogy jött be, a kezében volt egy fürt banán, épp egyet majszolgatott, jött vele szemben egy fekete szakács, ő meg teljesen jószándékkal megkínálta. A szakács egyből rasszizmust kiáltott, és tényleg fel volt háborodva, mert micsoda sértés őket banánnal kínálni. De hiába ez az álszent másság elfogadás, azért ahol több fekete lakik, arrafelé olcsóbbak a lakások, és arrafelé több rendőr jön-megy az utcákon.

2017. január 16., hétfő

Hogy valami jót is írjak

Pár hónapja írtam a londoni metróról a "mind the gap" kapcsán, és most hogy valami jót is írjak a londoni metróvonalak építészetéről:
Vannak olyan állomások, ahol az egy irányba haladó különböző metróvonalak peronjai egymás mellett vannak. Erre egy példa a Finsbury Park Station, ahol az ott találkozó Victoria Line és Piccadilly Line észak felé menő vonalai egymás mellett vannak, és a dél felé menő vonalak is lejjebb vagy feljebb ugyanígy. Teljesen logikus, aki dél felé megy az egyikkel, az ha át akar szállni, minden bizonnyal dél felé fog tovább menni. Nyilván vannak akik észak felől jönnek az egyikkel, és a másikkal észak felé fog tovább utazni, de sokkal kevesebben. Az ember ha át akar szállni, akkor nem kell hosszú folyosókon bolyongani-átrohanni, hanem csak tíz-húsz-harminc méter és már ott is van a másik vonalnál.

2017. január 11., szerda

A vízcsap

Ezeket a briteket megdumálták hogy ők hagyománykövetők. Ez tetszik is nekik, mert úton-útfélen hangoztatják ezt, meg megpróbálnak eszerint élni is, ami kívülről nézve néha érthetetlen, néha meg vicces. Ennek a brit „hagyománynak” a része a vízcsap is, azaz hogy külön-külön csapon folyik a hideg és meleg víz. Hogy régen miért volt így, annak talán meg lehet találni a vízcső építészeti okait, esetleg nem tudtak két csövet Y-ba összekötni, de ehhez a külön-külön csapokhoz a mai napig ragaszkodnak, még a most épülő házakban is sokszor így csinálják meg. Ehhez ma már lehet venni Y-slagot, amivel aztán jól összekeveredik a hideg- és a melegvíz, de a csapokat nem cserélnék ki. Mert ez a hagyomány.
Régebben együtt dolgoztam egy – hogy is mondjam – „mélytudású” sráccal, mosogatóként dolgozott ott ahol én is tettem-vettem, és amikor erről beszélgettünk, megdumáltam hogy ez azért van így mert az ember egyszerre nem tud kétféle hőmérsékleletet érezni, és ha egyszerre enged a két kezére hideg és meleg vizet, akkor mind a kettőt langyosnak fogja érezni. Kipróbálta. :D

Egyébként ezek a külön-külön csapok tényleg teljesen értelmetlenek, a britek meg azt hiszik hogy ők ragaszkodnak a hagyományaikhoz, amivel meg leginkább csak az értelmetlen dolgok számát gyarapítják az életükben.