Oldalak

2017. június 9., péntek

London fölött az ég

Ezzel a címmel most nem arról akarok írni, hogy amikor szépen becsíkozzák az eget, az chemtrail-e vagy sem, erről úgyis mindenkinek meg van a véleménye, a cím most sokkal inkább átvitt értelemben értendő.
A múlt hétvégi balhé óta – ami a London Bridge-en meg utána az utcán és egy étteremben történt – az emberek félnek. Mostanában busszal járok dolgozni, egy vonallal bent vagyok, eggyel hazamegyek, háztól házig ugyan elég hosszú az út, mert bár a megállóba kitett menetrend szerint 37 perc befelé az út, ami egy vicc, mert az egyébként egy-másfél óra, visszafelé már 60-65 percet ír ami viszont közelíti a reaitást, de nem is szívesen járnék metróval, és sokan vannak így. Jobb félni mint megijedni – tartja a mondás – mondjuk úgy hogy nem félek, de óvatos vagyok. Szóval busszal járok dolgozni, és azt látom hogy amikor jövök haza, a Waterloo Bridge-en lévő megállóban ahol én is felszállok, sokan nem a megállóban állnak, hanem hátrébb a betonkorlátok között, azoknak a védelmében. (Majd utólag felteszek egy képet ide.) Az emberek annyira félnek, hogy nem mernek ott állni a hídon a megállóban az út mellett, bár épp a városban bárhol fel tud hajtani a járdára egy autó.

Munkahelyemen, ami egy belvárosi étterem, mostanában nagyon nincs meló. Amúgy is gyenge a forgalmunk, de a múlt hétvégi balhé óta sok vendég mondta le az asztalfoglalását. „Nem merünk bemenni a városba” – mondják sokan – tegnap délben össz-vissz két fő, egy asztalfoglalásunk volt, az egyébként 120 férőhelyes étteremben. Aztán ugyan jöttek még néhányan, de az emberek eljutottak odáig, hogy félnek étterembe menni. Nyilván ez el fog múlni, mert az itteniek nem tudnak és nem szeretnek főzni, enni meg kell, de ettől függetlenül egészen biztosan sok étteremnek jelenti ez a végét, és a londoni meg az egész brit vendéglátás is át fog alakulni, vége azoknak az időknek, hogy az ember gondfeledten vacsorázzon egy étteremben.